Közlekedünk? Közlekedjünk!
Már nem emlékszem pontosan (pontatlanul se nagyon), hogy milyen célú/című/témájú gyűlésen ültek szemben egymással a művház nagytermében a – természetesen nem teljes számban – megjelent önkormányzati képviselők és a – természetesen méltatlanul csekély számban megjelent – községbeliek (az eseményre mindenesetre a most regnáló testületet megelőző grémium gremizálása idején került sor).
Az azonban bizonyos, hogy egy felszólaló azt firtatta, hogy valamely, akkoriban aktuális ügyben a képviselő testület miért úgy döntött, ahogy (és talán még azt is megkérdezte, hogy vajon a döntést meghozott képviselők ismerték-e előzetesen a községbeliek viszonyulását az ügyhöz).
A válaszolók (elsősorban az akkori polgármester, és még talán egy, hozzá igen lojálisan felzárkózó delegátus) válaszul adatok, számok, harsányan pergő és ellentmondást kevéssé tűrő sorolásával bizonygatták, hogy az ominózus döntés mennyire filantropikus volt a döntéshozó(k) részéről és milyen előnyös kívánt lenni a köz számára; az utóbbiak előzetes véleményéről (t.i. annak ismeretéről) jótékonyan nem nyilatkoztak.
És itt jön a kulcsmomentum: az egyik jelen volt képviselő (mellesleg, ma már nem tagja a jelenlegi testületnek, az előzőekben említettek ma is) atyailag felvilágosította a jelen voltakat arról, hogy az önkormányzat nem kérheti minden döntése kapcsán a népet véleménynyilvánításra, merthogy úgy soha nem születhetnének időben döntések (sajnálatos módon, ezen a ponton a diskurzus ezen szempontja be is fulladt). Ez az idézett mondat cseppként mutatja meg a tengert – kevésbé poetikusan, nem kevéssé jellemző a képviselők és az általuk képviseltek kapcsolatára, közlekedésére.
Amire véleményem szerint nagy szükség lenne (remélhetőleg, igény is) ahhoz, hogy ebben a közlekedésben javulás következhessen be, az a közösségünk választott képviselőinek a jelenleginél jóval öntudatosabb, felelősebb hozzáállása megbízatásuk teljesítéséhez.
Tételezzük fel, hogy önkormányzati képviselőink azért választatták meg magukat, mert elhivatottnak, alkalmasnak és képesnek tartják magukat erre a feladatra, illetve megválasztásukkal egyszersmind vállalták azt, hogy a választóik érdekeit, óhajait, törekvéseit megismerik, felvállalják és képviselik is – például a testületi döntések előkészítése, majd meghozatala során is.
Ha ez így van, akkor a képviselő testületnek testületként is, de a delegátusoknak egyenként is folyamatosan, érdemben párbeszédet kellene folytatniuk a választókkal. Hogyan? Például úgy, hogy a jelenleginél sokkal komolyabban véve a tájékoztatás szükségességét, fontosságát és kötelező mivoltát, időben (jó előre) értesítsék a választókat a különféle bizottsági, testületi, stb ülések időpontjáról, tematikájáról, a közösséget érintő, előre látható, tervbe vett, bekövetkezhető, stb intézkedések előkészítéséről; előzetesen ismerjék meg a közvélekedést a tervezett intézkedések, döntések várható hatásaival, érintettségekkel kapcsolatosan, stb. Mindezeket persze, rendszeresen/folyamatosan – ez (kellene legyen) a képviselői munka.
Ideiglenes és látszólagos kibúvót jelenthet a civil elfoglaltságra való hivatkozás – hosszú távon viszont ne akarja megválasztatni magát, és mi, választók, ne delegáljunk olyanokat a képviselő testületbe, akinek nincs ideje bennünket képviselni.