Sok szó esett róla az elmúlt időszakban, hogyan tehetünk lépéseket közösen a település, a közösség jobbításáért. A közös cselekvés még akkor sem egyszerű, ha a célokban sikerült megegyezni, márpedig a falu jövője mindannyiunk kezében van, érdemes megismerkedni azzal, hogyan vehetjük kezünkbe, mit tehetünk a saját érdekeink érvényesítéséért.
Milyen lehetőségeink vannak civilként, állampolgárként?
Hogyan formálhatjuk – erősíthetjük Verőce települési identitását?
Hogyan tudjuk egymást is segítve saját céljainkat megvalósítani?
Mi a történeti / intézményi háttere a jelenlegi rendszernek?
Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk
November 22-23-án 18-20 óra között
„A társadalom ereje” miniképzésen, amit a Verőcét jelenleg érintő közösségszervezési folyamat egyik mentora, Sebály Bernadett (Civil Kollégium Alapítvány-A Város Mindenkié – Ökotárs Alapítvány) tart meg. Az elhangzó előadások remélhetőleg gondolatébresztőként szolgálnak egy hosszabb párbeszéd és közös munka kialakításához.
Mivel helyszínt még nem egyeztettük, kérjük, aki még nem jelzett, hogy szeretne-e részt venni, az tegye meg (akkor tudunk létszám ismeretében továbblépni).
Jelentkezni az info@cicilveroce.hu e-mail címen, illetve FB-on is lehet!